Az oldal betöltése folyamatban van...
 
 
A MÉA pártoló tagság és Baráti kör szabályzata
 

A MÉA pártoló tagság létrehozásának alapvető célja az volt, hogy összegyűjtsük azokat az aktív, a hazáért tenni is képes, elszánt embereket, akik hozzánk hasonlóan gondolkoznak, céljainkat, törekvéseinket támogatják, és velünk együtt hajlandóak különböző áldozatokat is hozni azok beteljesülése érdekében. Hitünk szerint együtt, erőinket egyesítve sokkal nagyobb esélyünk van céljaink elérésére, mint megannyi magányos harcosként elveszni az ellentétes célokért dolgozó erők tengerében. Ennek az összefogásnak a megtestesítője a pártoló tagság.
A Baráti kör egyrészt a pártoló tagság működéséhez kíván szervezeti kereteket nyújtani, másrészt pedig a sokfelé működő helyi csoportjai révén elősegíti az Alapítvány céljainak és tevékenységének széles körben ismertté tételét. Mintegy "helyi kirendeltségként" kézzelfogható módon képviseli és a közvélemény számára megjeleníti az általunk vallott értékeket, valamint a jobb helyismeretből adódóan új ötletek és megoldandó problémák felvetésével segíti és újabb célok elérésére ösztönzi a kuratórium tagjait.
A jelen dokumentum a MÉA Baráti körrel és pártoló tagsággal kapcsolatos szabályok gyűjteménye. Hatályba lépéséhez illetve megváltoztatásához a MÉA kuratóriumának döntése szükséges.
 

I. MÉA pártoló tagság

1. A pártoló tag

Olyan személy, aki a MÉA pártoló tagság feltételeinek megfelel, a pártoló tagsággal járó kötelezettségeket elfogadja, erről a pártoló tagsági kérvény kitöltésével hivatalos nyilatkozatot (ígéretet) is tett, és ennek alapján a Baráti körbe felvételt nyert.

2. A pártoló tagság feltételei

Pártoló tag lehet az a cselekvőképes, természetes személy, aki:

- a 18. (indokolt esetben, a Baráti kör elnökségének külön engedélyével: 16.) életévét betöltötte,
- a MÉA céljaival, törekvéseivel egyetért,
- a Baráti kör és a pártoló tagság szabályzatát elfogadja, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el,
- a pártoló tagsággal járó kötelezettségek teljesítését vállalja,
- a fenti feltételeknek megfelel, és erről a pártoló tagsági kérvény kitöltésével nyilatkozatot is tesz,
- pártoló tagságát szabad akaratából, önkéntes alapon maga kérvényezi.

Nem lehet pártoló tag:

- aki cselekvőképtelen, illetve cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság hatálya alatt áll,
- akit a bíróság jogerős ítéletével a közügyek gyakorlásától eltiltott.

3. A pártoló tagok kötelezettségei

A pártoló tagsággal rendelkező személyek kötelesek:

- a Baráti kör illetve a pártoló tagság szabályzatát betartani,
- lehetőségeikhez illetve képességeikhez mérten aktív módon segíteni az Alapítvány munkáját, amire a kérvény kitöltésével egyúttal kötelezettséget is vállalnak,
- tagnyilvántartás céljára a legszükségesebb adataikat (név, születési év, telefonszám, elektronikus- illetve hagyományos levélcím, szaktudás, nyelvismeret) a Baráti kör elnökségének (lásd később) a rendelkezésére bocsátani, a változásokról az elnökséget értesíteni,
- havi pártoló tagsági díjat fizetni.

A pártoló tagsági díj:

A díj összege nem rögzített, mindenki önkéntes alapon, maga döntheti el, hogy mennyit kíván erre a célra áldozni, de az összegnek legalább a havi száz forintot el kell érnie. A pártoló tagsági díjat évente egy összegben, az adott év március havában kell folyósítani, azaz március 31-ig legalább ezerkétszáz forintot be kell fizetni. A határidő be nem tartása esetén a tartozás még május 31-ig rendezhető, a tartozás összegének és egy figyelmeztető jellegű, "tizenharmadik havi", tehát legalább száz forintos kiegészítő díjnak a befizetésével. Ha a pártoló tag a késedelmi határidő lejártáig sem rendezi a tartozását, akkor az elnökség az illető tagot kizárja a Baráti körből.
Tagfelvételkor a felvételi kérelem pozitív elbírálását követő egy hónapon belül kell az adott naptári évből hátralévő hónapok számának (a felvételi határozat megszületésének hónapját is beleértve) megfelelő összeget az Alapítványhoz eljutattni.
A tagdíjfizetés alól az elnökség méltányossági alapon felmentést adhat, az erre vonatkozó kérvényt írásban kell az elnökségnek benyújtani. Az elbírálásnak a tagfelvételhez hasonlóan harminc napon belül meg kell történnie. A felmentéshez az elnökség feltételként kérheti valamilyen nem anyagi jellegű, tagdíjhelyettesítő tevékenység elvégzését (például valamilyen munka az Alapítvány aktuális tevékenységével kapcsolatban).
A befizetett tagdíjak a többi adományhoz hasonlóan az Alapítvány számlájára kerülnek, az összegek tehát követhető, átlátható módon az Alapítvány céljainak elérése érdekében kerülnek felhasználásra.

4. A pártoló tagsággal járó előnyök

A pártoló tagok:

- első kézből, azonnal értesülnek az Alapítvánnyal kapcsolatos legfrissebb fejleményekről, eseményekről,
- rendszeres tájékoztatást kapnak az Alapítvány hosszabb távú terveinek, célkitűzéseinek aktuális állásáról,
- az Alapítvány tevékenységéhez kapcsolódóan különböző kedvezményekben részesülnek (például: kedvezményes áron juthatnak hozzá az Alapítvány által megjelentetett kiadványokhoz, részt vehetnek zárt körű rendezvényeinken, nyilvános rendezvényeinken előre helyet biztosíthatnak maguknak, kedvezményt kaphatnak az esetleges belépőjegy árából stb.).

5. A tagfelvétel

A tagfelvételről az előzetesen kitöltött pártoló tagsági kérvény alapján a Baráti kör elnöksége dönt. Az elnökség a kérvény megérkezésének napjától számított harminc napon belül köteles a belépési kérelmet elbírálni, és a döntésről a kérvényt benyújtó személyt értesíteni. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. A pártoló tagokról az elnökség nyilvántartást vezet, az adatokat szigorúan bizalmasan kezelve. Valamely személy pártoló tagságának megszűnése esetén adatai a nyilvántartásból azonnal, de legkésőbb a tagság megszűnését követő öt napon belül törlendők.

6. A tagság megszűnése

Egy pártoló tagsággal rendelkező személy tagsága megszűnik:

- önkéntes kilépés,
- kizárás,
- halál,
- a Baráti kör megszűnése esetén.

Önkéntes kilépés esetén a kilépésről szóló nyilatkozatot írásos formában a Baráti kör elnökségéhez kell eljutattni. A Baráti kör megszűnése esetén a pártoló tagokat az elnökség értesíti a tagságuk megszűnéséről. Valamely pártoló tag kizárásáról szóló döntést a Baráti kör elnöksége hozhat. A döntés az elnökség által történő elfogadás pillanatától hatályos, de csak akkor, ha a kizárás tényéről az illető tagot értesítik, a döntés indoklását is mellékelve. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Kizáró határozat oka lehet:

- a Baráti kör illetve a pártoló tagság szabályzatának megsértése,
- az Alapítvány céljaival, szellemiségével nem összeegyeztethető tevékenység, viselkedés,
- a tagdíjfizetés elmulasztása, a késedelmi határidő után is,
- illetve bármely más, az elnökség által az adott esetben fontosnak tartott ok, amire az indoklás kitér.

A volt pártoló tag a tagságának bármely okból történő megszűnése esetén sem tarthat igényt a korábban befizetett tagsági díjak visszafizetésére.
 

II. MÉA Baráti kör

1. A Baráti kör

A MÉA Baráti kör a MÉA pártoló tagjainak összességét jelenti, vagyis tagja minden olyan személy, aki MÉA pártoló tagsággal rendelkezik. A Baráti kör elnöke a MÉA kuratóriumának mindenkori elnöke, elnökségét a kuratórium mindenkori tagjai alkotják.

2. Csoportok

A pártoló tagok a Baráti körön belül kisebb közösségeket alakíthatnak, életkor (például ifjúsági csoport), földrajzi elhelyezkedés (például valamely települési csoport) vagy más egyéb szempont alapján. A csoportok létrehozásának alapvető célja az, hogy a pártoló tagok jobban megismerjék egymást, közös programok szervezésével tartalmasabbá tegyék szabadidejük eltöltését, egyúttal segítsék és népszerűsítsék az Alapítvány tevékenységét, a Baráti kör nevéhez méltó módon baráti kapcsolatba kerüljenek egymással, a hazáért, a magyar nemzetért cselekvő, aktív, összeforrott közösséggé váljanak. A csoportok működésük belső rendjét, szabályzatát maguk alakítják ki, programjaikat maguk szervezik, de tevékenységükről az elnökségnek rendszeresen be kell számolniuk. A működési szabályzatnak kell rögzítenie a csoport tevékenységének formáit (gyűlések, kirándulások stb.), ezek gyakoriságát, a vezető megválasztásának módját, megbízásának időtartamát, és minden egyéb olyan információt, ami a csoport működése szempontjából jelentős.

Csoport létezésének feltétele:

- legalább öt (indokolt esetben, a Baráti kör elnökségének külön engedélyével: három) fős tagság,
- az elnökség által jóváhagyott működési szabályzat,
- a csoport szabályai alapján megnevezett vezető, aki a csoportot az elnökség felé képviseli.

3. Csoport létrehozása

A csoportokat a tagság önszerveződő alapon hozza létre és működteti, a MÉA kuratórium illetve a Baráti kör külső beavatkozása nélkül, de annak felügyelete mellett. Csoport létrehozását írásban kell kezdeményezni, az elnökséghez benyújtott csoportalapítási kérelemmel, aminek a következőket kell tartalmaznia:

- az alapító tagok névsora (a megfelelő létszámban),
- a(z esetleg ideiglenesen megbízott) vezető neve,
- a csoport működési szabályzatának tervezete.

A benyújtott kérelem alapján az elnökség harminc napon belül dönt az elfogadásról, pozitív elbírálás esetén a csoport a döntés időpontjától számítva megkezdheti a működését. Az elnökség a kérelmet kiegészítés, módosítás céljára visszaadhatja (az átdolgozási szempontok megjelölésével), vagy teljesen elutasíthatja. Elfogadás esetén a Baráti kör a tagokhoz hasonlóan a csoportot is bejegyzi a nyilvántartásába.

4. A csoportok működése

A csoportok a programjaikat az elnökség által jóváhagyott szabályzatukat követve maguk szervezik, külső beavatkozás nélkül. Tevékenységükről a csoport vezetőjének kéthavi rendszerességgel be kell számolnia az elnökségnek küldött beszámolóban. Az elnökség a csoportok tevékenységét a beszámolók (és esetleg személyes helyzetfelmérés) alapján legalább évente értékeli. A csoport működésének megkezdése után a postai úton küldött értesítések a tagok helyett csak a csoportvezetőhöz érkeznek meg. Az ő feladata az információk továbbadásának hatékony megszervezése.

5. A csoportok megszűnése

Egy csoport megszűnik, ha:

- a csoport a számára előírt működési feltételeknek nem tud eleget tenni (nincs elég tagja, a tagok nem tudnak vezetőt választani, a csoport nem rendelkezik érvényes működési szabályzattal),
- tagjai döntenek a csoport megszüntetéséről, és erről az elnökséget értesítik,
- az elnökség a csoport értékelése során a csoport felszámolásáról dönt.

Felszámoló döntés oka lehet:

- a csoport az értékelést megelező hat hónapban semmilyen tevékenységet nem végzett, teljes inaktivitást mutatott (létezése ezért nem indokolt),
- a csoport tevékenysége a MÉA illetve a Baráti kör szellemiségével, céljaival ellentétes,
- a csoport működése, az elnök tevékenysége a csoport illetve a Baráti kör szabályzatába ütközik, és változás az elnökség részéről küldött figyelmeztetés ellenére sem következett be,
- illetve bármely más, az elnökség által az adott esetben fontosnak tartott ok, amire az indoklás kitér.

*

A szabályzat jelenlegi változata elfogadásának és hatályba lépésének dátuma: 2001. augusztus 15.

 
Magyar Élettér Alapítvány, 2011. december 12.